Érzed a hívást. Sejted, hogy itt az idő az ugrásra. Arra, hogy megtedd az első, második vagy sokadik lépést. Belevágj egy nagyobb projektebe. Igent mondj egy felkérésre. Otthagyd a munkát, amit utálsz. Arra, hogy bevállald azt az utat, amit helyesnek érzel. Elküldj...
Úgy döntöttem, búcsút mondok… azoknak a bejáratott dolgoknak, amelyek kényelmesnek tűnnek, mint egy régi ismerőssel való találkozás, de valójában jobban leterhelnek, több bosszúságot okoznak, mint szükséges. Bizonyára neked is vannak vagy voltak olyan...
A bemutatott üzleti ciklusok a klaszikus életgörbe modellre épülnek, amelynek szakaszai mikrovállalkozások esetében nem feltétlenül jelennek meg, a tevékenységi körtől, a gazdasági helyzettől jelentősen függhetnek. Ha szeretnél részletes információt és egy átfogó...
Hetek óta érlelgetek egy átfogó témát magamban,és dolgozom a részleteken. Készülök egy teljesen új tudásanyaggal, egy sorozattal, amivel szeretném segíteni a vállalkozásod beindulását és fellendülését. Már nagyon közel jártam ahhoz hogy, minden aspektusával...
Keményen dolgozol, mégis úgy tűnik, hogy nem történik semmi? Mégsem jönnek az eredmények? Ez is előfordulhat, erre is fel kell készülni, de ez nem feltétlenül azért van, mert nem jó, amit csinálunk, vagy valami hiányzik, hanem egyszerűen meg kell várni az érlelődési...
A nyár után minden visszatér a szokásos kerékvágásba és a tanév megkezdésével felpörgetjük a munkát és üzleti életet. 5 feladat, amit most tegyél meg az év végi siker érdekében, mielőtt belevágsz a hajrába: 1. Tervezés/újratervezés 2. Cél pontosítása 3. Visszatekintés...
Annyira „kreatív teremtők” tudunk lenni, hogy akár a reptéri menetrend is felborulhat. Nem viccelek. Egy amerikai ismerősöm erre is képes volt. Ő pénzügyi területen 3-6 hónapos projekteken dolgozik tanácsadóként. Az USA-ban teljesen megszokott, hogy...
Vállalkozó lettél. Kiléptél az alkalmazotti létből. Gratulálok! De vajon a teljes lényeddel vagy már vállalkozó? Minden egyes porcikádban, gondolatodban és a tudatodban? OK, attól is függ hol tartasz, mennyi ideje tevékenykedsz önállóan. Azonban van egy aspektus,...
Június elején részt vettem a „CEO changemaker Mastermind” program hétvégi workshopján Los Angelesben, kedvenc személyes márka coachom Michelle Ghilotti vezetésével, ami fantasztikus élmény volt. Michellel az online világban találkoztam 3 évvel ezelőtt,...
Nincs semmi rendkívüli abban, ha a feladott poggyász nem érkezik meg az utassal együtt főleg egy tengerentúli úton, bármennyire is normálisnak gondolnánk, vagy elvárnánk. Los Angelesben én is hiába vártam a csomagomat érkezéskor. És még néhány napig. Azt én sem...
A weboldalon használt cookie-k elfogadásával elősegíted a tartalom fejlesztését és így személyre szabottabb szolgáltatást tudunk nyújtani. OKRead More
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.