Az online működésre való átállás számtalan nehézséggel jár, amin most szeretnék egy kicsit enyhíteni. 

Az első kérdés, ami a legtöbbször felmerül azon túl, hogy működni fog-e, mi lesz a személyes találkozó varázsával, hogy melyik eszközt válasszam. 

Sajnos nem lesz minden ugyanolyan mint élőben, azonban kreatívitással rengeteg mindent szuperül meg lehet oldani. Most pont ezen van a hagsúly, hogy legyen megoldás és a megváltozott körülmények ellenére is tudjon működni a vállalkozásod. Sőt az üzleti modell kiterjesztésével számos további lehetőség nyílik a vállalkozásodban.

 Az évek során több platformot használtam már, méregdrágákat is.  Néhány éve váltottam a Zoomra, amit elégedetten használok ügyfeleimmel, tanításra és marketinghez is. Szerencsére műszaki érzékkel meg vagyok áldva, így egész jól boldogulok az online szoftverekkel, viszont tudom, hogy ez többeknek okoz fejfájást vagy csak egyszerűbb, ha nem egyedül kell kisilabizálni mindent. 

 Ezért elindítok egy sorozatot a Zoom használatáról, hogy megkönnyítsem az átállást.

Ebből az első részből megismerheted fő funkcióit és azt, hogy milyen célokra használhatod. 

Fontos!  A Zoom ingyenes változatában a honlapjukon látható csoportos találkozóra vonatkozó 40 perces időkorlátot a krízis helyzet miatt átmenetileg felszabadították, így nyugodtan kipróbálhatod.

A következő részekben megmutatom hogyan hozd létre az eseményedet és hogyan indítsd el és vezesd a találkozóidat, workshopjaidat.

A kérdésedet írd meg, szívesen válaszolok rá! És azért is, hogy mindenképp választ adjak a következő videókban.  

Ha személyre szabott segítséget szeretnél a vállalkozásod online-ra való átálláshoz, az üzleti modelled  átalakításához, akkor kérj egy első ingyenes konzultációt!