sz.

Azért fontos erről beszélni, mert egyrészt a vállalkozás növekedése nem pusztán a marketingtől függ.  Másrészt pedig a hatékony marketinghez is szükség van stratégiára.  

Az életben mindenre rengeteg lehetőség van. Ha egy ismeretlen országban vagyunk és  egyik pontról el akarunk jutni a másikra egy csomó lehetőségünk van arra hogyan csináljuk.

Például használhatunk hagyományos térképet, vagy beállítva a GPS-t és kényelmesebben és biztonságosabban haladhatunk, ahogyan követjük a mély férfi hang megnyugtató útmutatást. Aztán az is lehet, ha nyaralunk, ráérősen egy darabig vezetünk, netán a megérzésekre hagyatkozva és időnként kérdezősködünk merre menjünk tovább.

Mindegyik megoldás különbözik, eltérő a stratégia attól függően épp mi fontos.

A vállalkozásban ugyanez a helyzet. Rengeteg út létezik. Persze lehet követni trendeket, viszont mindenképp tudni kell, hogy Te hol tartasz a vállalkozásban és hová tartasz. És a harmadik dolog, ami abszolút fontos, az értékrendszer, milyen értékek mentén szeretnéd fejleszteni a vállalkozást.

Alapvetően ez a három dolog szükséges ahhoz, hogy stratégiát tudjál alkotni.

Mint említettem a stratégiaalkotáshoz és tervezéshez elengedhetetelen azt tudni,  hogy éppen hol tartasz a vállalkozásban. Most, egy adott ponton belülről másképp néz ki, mintha  mondjuk 15 év távlatából visszatekintve határoznád meg és hoznál döntéseket. Akkor már világosan látszik, hogy milyen extra kitérőket tettél, mi hátráltatta a növekedést vagy épp milyen lehetőséget hagytál ki.

Bár minden vállalkozás egyedi, van egy fejlődési út, ami hasonló a legtöbb kisvállalkozás esetén.

Az építkezés folyamatát három fázisra lehet osztani. Mindegyikben más az elsődleges cél.

Az első szakasz az indulás,  a következő a strukturálás és a harmadik a jelentős fejlesztés. Aztán pedig el lehet dönteni a további irányt, hogy tovább növekedjen a vállalkozás, vagy egy másik tevékenységetre válts vagy kiszállsz az egészből.

Erről beszéltem a videóban és néhány buktatóról.

 

  1. Az indulási szakasz a létrehozás. Az az időszak, amikor még tapogatózol, próbálgatod az üzenet és az ideális ügyfelet meghatározni,  és azt hogyan tudod leginkább szolgálni az ügyfeleidet. A legfőbb feladat és stratégia, hogy ezekre a kérdésekre megtaláld a választ és legyen ügyfeled vagyis bevételed!

2. A következő szakasz a struktúrálás. Abszolút szükséges a folyamatok és rendszerek kialakítása, hogy tovább tudjon normálisan működni az üzlet, növekedjen a bevétel. Határozd meg és részletesen alakítsd ki az egyes elemeket és kapcsolódásukat. Például hogyan nézzen ki az egész értékesítési folyamat, a marketing és az erőforrások menedzselése. Ehhez baromi jó módszer az üzleti modellezés és a vállalkozásépítés tervrajz használata.  A modellezés során tud kialakulni egy nagyon határozott stratégia, ami akár több évre előre mutathatja az irányt. Innen tud igazán elindulni egy komolyabb növekedési fázis.

További részleteket a workshopon ismerhetsz meg.

  1. A harmadik szakasz az intenzív növekedés, az ajánlatok, a marketing és a piac fejlesztése. A folyamatok részletes kidolgozása, automatizálása és továbbfejlesztése a növekedési létra szerint. A kulszó a hatékonyság és profit.

 

Azt veszem észre, hogy nagyon sokan belecsúsznak abba, hogy az indulástól aránylag rövid időn belül termékfejlesztésbe és újabb ajánlatok kidolgozásába teszik az energiájukat, no meg marketing és branding kérdésekkel foglalkoznak túl sokat. Csomó felesleges munka, mert igazi eredményt nem fog hozni, hogyha nincs meg a második szakasz, kimarad a strukturálás. Valójában a stratégiaalkotás, tervezés és struktúrálás adja meg a vállalkozás igazi alapját. 

(A videóból további részleteket tudhatsz meg, nézd meg!)

A vállalkozáshoz a színt, a különbözőséget a Te értékeid adják, az eredményeket Te segíted elő vagy épp hátráltatod.

Ezért foglalkozom a vállalkozásépítéssel holisztikusan. Tehát nem csak azt tanítom, hogy mit csinálj az üzletben és hogyan alakítsd ki a stratégiát, hanem azt is, hogyan tudsz tudatos vállalkozóvá és sikeres vezetővé válni.

A vállalkozás fejlesztésének folyamatáról, lépcsőiről és arról, hogy még mire lesz szükség megismerheted a Stratégia és üzleti tervezés workshopon.

Ez egy gyakorlati workshop, tehát nem pusztán elméletről lesz szó, hanem a hosszútávú célok megvalósításához megfogalmazod a vállalkozásod fejlődési stratégiáját.

Várlak, tervezzünk együtt!