Leadership, upleveled

LeadUp

Tudatos vezetői fejlődés

cégvezetőknek

A vállalkozás csak addig fejlődik, ameddig a vezetője fejlődik.

A Leadup egy vezetői fejlődési tagsági program, melyben hónapról hónapra tudatosan fejleszted a vezetői működésedet, hogy magabiztosan és belső integritással vezesd csapatodat és vállalkozásodat a változásokban.

Csatlakozz az első 30 alapító tag egyikeként, kedvezményes díjon, amely számodra két évig változatlan marad.

Havi tagság csak 12.990 Ft +Áfa

Egy új vezetői korszak bontakozik ki...

Egyre több cégvezető érzi azt, hogy a felgyorsult AI világában a siker nem pusztán egy jó stratégián és hatékony működésen múlik.

A vállalkozói lét következő dimenziójához nem keményebb munkára és nagyobb kontrollra van szükség, hanem másfajta emberi és vezetői működésre.

 Tisztább jövőképre. Nagyobb belső stabilitásra. Önazonosságra. Jobb együttműködésre.

A vállalkozás növekedésével a vezető szerepe is folyamatosan változik.

Egy ponton már nem a szakmai munkád viszi előre a céget – hanem az, ahogyan vezetsz.

Csakhogy erre a szerepre a legtöbb vállalkozót senki nem készítette fel – ezért a vezetést a legtöbben útközben tanulják meg.

 

Érzésből.  Próbálkozással.  Látott mintákból.

Vezetni nem könnyű.

Naponta emberi helyzeteket kezelsz és olyan kérdésekkel szembesülsz, amelyekre nincs mindig egyértelmű válasz.

Az AI már számtalan dilemmára javaslatot adhat, de az emberi kapcsolatokat nem helyettesíti. Munkatársaid megértése, döntéseid és következményeinek mérlegelése továbbra is a te felelősséged.

Talán neked is jól jönne, ha egy hozzáértő szakemberrel átbeszélhetnéd a dilemmáidat és teljesebb képet kapnál az adott helyzetről.

Nem újabb képzésre vagy coachingra vágysz, inkább velős párbeszédre, ami segít továbblépni.

Idővel aztán egyre több váratlan konfliktussal, visszatérő emberi helyzettel, csalódással – és néha bizony cserbenhagyással is szembesülsz.

Olyan helyzetekkel, melyekben jóérzésű vezetőként sem könnyű jól dönteni.

Ilyenkor egy kemény dilemma kerül elő:

„Nem akarok kemény főnök lenni.  De vezetőként határokat kell tartanom.”

Miközben valójában elkötelezett, önállóan gondolkodó emberekből álló csapatra vágysz, akik veled együtt dolgoznak a jövőkép megvalósításán.

Mert vezetőként nemcsak működtetni akarod a vállalkozásodat, hanem hosszú távú jövőt teremteni.

Talán Te is hasonló értékrenddel szeretnéd a vállalkozásodat vezetni a külső és belső változások közepette, miközben örömteli, szabad életet élsz:

Szívvel.

Intuícióval.

Stratégiával.

Összhangban.

Ehhez azonban neked is fejlődnöd kell vezetőként.

Mert minden új növekedési szint új vezetői identitást kíván.

Ami eddig sikerre vitt, nem biztos, hogy a következő szintre is elvisz.

Nem feltétlenül több tudásra van szükséged. Inkább arra, hogy tudatosítsd a működésedet, nagyobb szervezettséget teremts, és ezt a mindennapokban meg is valósítsd.

 

Kiváncsi vagy, mit adhat Neked a LeadUp?

Belső fejlődés és fókuszáltság

Tudatosítod a vezetői működésedet befolyásoló gondolkodási és viselkedési mintákat, fejleszted önismeretedet, intuíciódat és belső kapacitásodat, hogy önazonosan és egyre nagyobb belső stabilitással vezess nyomás alatt is.

Vezetői tudás és módszertan

Gyakorlatban alkalmazható vezetői ismereteket és bevált módszereket sajátítasz el, amelyek segítenek a delegálásban, kommunikációban, a csapatod fejlesztésében, és a változások tudatos kezelésében és vezetésében.

Vezetői párbeszéd és közösség

Nem maradsz egyedül a vezetői dilemmáiddal. Kérdéseidre szakértői visszajelzést és új nézőpontokat kapsz, így tisztábban látsz és magabiztosabban döntesz. A támogató közösségben mások tapasztalataiból is meríthetsz.

Miért hoztam létre a LeadUp-ot?

Az elmúlt 25 évben két világban dolgoztam mélyen.

Az egyik az üzleti stratégia és szervezeti működés.

Dolgoztam egyéni vállalkozóktól a nagyvállalatokig számos szervezettel, vezettem csapatot és nemzetközi projekteket.

A másik az emberi fejlődés világa: transzperszonális pszichológia, energetikai módszerek és belső munka nemzetközileg elismert mesterekkel.

Azt láttam, hogy a vállalkozások növekedését gyakran nem a stratégia hiánya korlátozza, hanem a struktúrák és a vezető belső kapacitásának hiánya.

Egy vállalkozás mindig a vezető tudatosságának szintjén működik.

Ezért integráltam a két területet: a struktúrát és a tudatosságot,
a stratégiát és az emberi működést.

Így született meg a Transition Bridge módszer – a tudatos változásvezetés folyamata. A Leadup ennek a módszernek a gyakorlópályája.

Az üzleti struktúrák mellett adj teret a belső bölcsességnek, hogy a lehető legrövidebb úton vezesd vállalkozásodat a siker következő szintjére!

Mire számíthatsz a LeadUpban?

Ahogy haladsz a programban, egyre stabilabb és tudatosabb vezetőként működsz és a változás körülötted is láthatóvá válik.

1.

tudatos vezetői működés

Mélyülő vezetői önismerettel, nagyobb belső stabilitással és magabiztossággal hozol döntéseket. Tudatosabban kezeled a nehéz helyzeteket, miközben több időd és energiád marad a saját életedre.

2.

eredményesebb csapatműködés

Önállóbb, elkötelezettebb és együttműködőbb csapatot építesz. Világosan kommunikálsz, határozottan delegálsz, és munkatársaid egyre nagyobb felelősséget vállalnak a közös célokért.

3.

magabiztos változásvezetés

Tiszta jövőképpel, higgadtan és következetesen vezeted át vállalkozásodat a változásokon. Könnyebben valósítod meg a fejlesztéseket, és csapatod is aktívan részt vesz a jövő alakításában.

A vezetői működésed nemcsak erősödik, hanem fokozatosan átalakul: egy új vezetői identitás épül fel benned.

Kinek való a LeadUp?

Neked szól, ha

  • vannak már munkatársaid, vagy épp csapatépítés előtt állsz
  • elkötelezett, gondolkodó csapatot szeretnél
  • nyitott vagy arra, hogy vezetőként önmagadon is dolgozz
  • és érzed, hogy a következő szinthez neked is változnod kell.

Nem neked való, ha

  • minden helyzetre kész recepteket keresel
  • a problémákért kizárólag a csapatodat hibáztatod
  • vagy nem vagy nyitott az önreflexióra és a belső munkára.

 

Így fejlődsz a LeadUp programban

Változásvezetés módszertan - Transition Bridge

A változásvezetés 5 fázisú folyamata, amely segít lépésenként végigvezetni vállalkozásodat és csapatodat a növekedés és változás különböző szakaszain stratégiai és emberi, lelki szempontból. Legyen szó üzleti célok megvalósításáról, szervezeti változásról, projektekről vagy turbulens időszakokról biztos kézzel tarthatod az irányt.

Vezetői Tudásanyagok

Rövid gyakorlati anyagok élőben vagy videón a csapatod magabiztos vezetéséhez, építéséhez és gyakori szervezetfejlesztési helyzetek megoldásához, mint delegálás, hatékony megbeszélések, csapat bővítése, motiválás, betanítás.

Vezetői önismeret és belső fejlődés

Havonta élőben foglalkozunk a cégvezetés emberi aspektusával, azzal, ami benned zajlik. Feltárod és egyszerű gyakorlatokkal átalakíthatod a hiedelmeket, a vezetői döntéseidet és reakcióidat befolyásoló mintákat, amelyek újra ugyanazokat a helyzeteket hozzák létre. Jövőképedhez formálod gondolkodásmódodat és vezetői identitásodat.

Meditációk és tudatosság gyakorlatok

Rendszeres meditáció, hogy kilépj agyad zsongásából, visszatérj egyensúlyi középpontodba, fejleszd tudatosságodat, intuíciódat, és személyes energiád tudatos irányítását.

Emellett egyszerű energetikai gyakorlatokat sajátítasz el mentális és érzelmi kapacitásod fenntartásához, a stressz levezetéséhez és a fókuszált munkához, amelyeket naponta néhány percben gyakorolhatsz.

Q&A - vezetői párbeszéd

Aktuális vezetői kérdéseidre és dilemmáidra szakértői visszajelzést, új nézőpontokat és gyakorlati útmutatást kapsz havonta élőben, hogy tisztábban láss és magabiztosabban dönts.

Emellett a közösség erejére is támaszkodhatsz a csoport fórumán, ahol felteheted kérdéseidet és választ kaphatsz.

A LeadUp havi tematikája

Minden hónapban 4 alkalom segíti fejlődésedet. Az online alkalmakon Zoomon élőben vehetsz részt, és később felvételről minden elérhető.

1. hét –Tudásanyag

Gyakorlati vezetői, szervezeti és változásvezetési téma élőben vagy videóról (30–60 perc)

    2. hét – Belső fejlődés

    60 perc közös gondolkodás, valódi esetek kibontása és vezetett gyakorlatok élőben.

      3. hét – Meditáció

      Vezetett meditáció és energetikai gyakorlat, 30 perc élőben.

        4. hét – Q&A és vezetői párbeszéd

        Kérdések és válaszok élőben 60 percben.

          Tematikus intenzívek alkalomszerűen lesznek.

          Hot seat –  8-10 perc személyes kiemelt figyelem (alapítói bónusz)

            Csatlakozz a LeadUphoz alapító tagként!

            Befektetés

            Havi tagság

            rugalmas indulás

            teljes havi program
            Transition Bridge intenzívek

            Alapítói Bónuszok

            hot seat – kiemelt figyelem

            Üzleti növekedés workshop (csak november 30-ig)

            12.990 Ft + Áfa/ hó

             (br. 16.497 Ft)

            6 havi tagság

            stabil haladás

            teljes havi program
            Transition Bridge intenzívek

            Alapítói Bónuszok

            hot seat – kiemelt figyelem
            meditációk hanganyaga
            15 perc egyéni negyedévente (első évben)

            Üzleti növekedés workshop (csak november 30-ig)

            77.900 Ft + Áfa/ 6 hó

             (br. 98.933 Ft)

            Éves tagság

            elkötelezett fejlődés

            teljes havi program
            Transition Bridge intenzívek

            Alapítói Bónuszok

            hot seat – kiemelt figyelem
            meditációk hanganyaga
            15 perc egyéni negyedévente (első évben)

            Extra Bónuszok

            Szakítsd át a pénzügyi plafonod –  INTENZÍV
            egyéni stratégiai konzultáció 60 perc (5 fő)

            Üzleti növekedés workshop (csak november 30-ig)

            139.000 Ft + Áfa/ év

            (br. 176.530 Ft)

            A Leadup indulásakor az első 30 csatlakozó alapító tagként léphet be a programba.

            Alapító tagként:

            • kedvezményes díjon csatlakozhatsz,
            • és ez az ár számodra az első két évben változatlan marad, még akkor is, amikor a program díja később emelkedik.

            Az első hónapokban ráadásul aktívan formálhatod a program fókuszát saját kérdéseiddel, aktuális vezetői kihívásaiddal.

            Ha első körben csak kipróbálnád, válaszd a havi megújuló tagságot. A tagságodat bármikor lemondhatod – teljes biztonságban vagy.

            A vállalkozásaink jövője azon múlik, milyen tudatosságból vezetünk.

            A következő korszakhoz új vezetőkre van szükség.

            Legyünk azok.

            Együtt.

            Ügyfeleim visszajelzései

            Andi a legnehezebb időszakban robbant be a céges működésünkbe. Szándékos a kifejezés, mert olyan átható energiával szőtte át a beszélgetéseinket, hogy önmagam legjobb vezetői énjét hozva újra tudtam strukturálni a cégemet, és erősen növekedési pályára állítottam a működésünket. Önbizalommal töltve, mosolyogva várom a következő évet is. Köszönöm!
            Nebehaj Vanda, ügyvezető
            Mazuri Marketing
            Andreával öt éve dolgozunk együtt, és a vállalkozásom árbevétele ez alatt az idő alatt több mint tízszeresére növekedett. Volt olyan év, amikor 70%-ot nőttünk egyik évről a másikra és további növekedést tervezünk. Andival azért is szeretek együtt dolgozni, mert nem csak az üzleti részén dolgozunk, tehát a vállalkozáson, hanem a személyes fejlődésben is nagyon sokat tud segíteni, hogy azokkal a dolgokkal már sokkal előrébb legyek, amit a kitűzött célokhoz meg fogunk csinálni a vállalkozásban.
            Mátrai Mariann, ügyvezető
            Cégesédesség.hu

            „Azért szeretek az Andreával dolgozni, mert mindig ugyanazt a problémát fel tudja nekem villantani más-más szemszögből. Vonatkozik ez a fejlődésre, a továbblépésre, hogy miért akarok valamit, vagy miért nem akarok valamit. Nagyon-nagyon örülök, hogy meghívott és jelen lehettem ezeken az online találkozókon is, most ezt személyesen is. Sok tapasztalatot adott és újabb fejlődési lehetőséget. Köszönöm. „

            Dr. Horváth Anikó, ügyvéd, cégvezető

            Dr. Horváth Anikó Ügyvédi Iroda

            Andival egy fél éve dolgozunk együtt, és ami szimpatikus, hogy a cégfejlesztésnek egy komplexebb nézőpontját adja és az egészet egy más dimenzióba helyezi.

            Ez nagyon működik, úgy veszem észre, hogy nagyon nagy perspektívát ad a cégünknek, és már el is indultunk ezen az úton.

            Kocsis János, ügyvezető

            Jánoskert

            Biztos alapra helyeztük a vállalkozásomat, amiből aztán már láttam, hogy hogyan tudok tovább építkezni. néhány hónap alatt kirajzolódott egy stratégia, ami nekem rengeteget segített, mert mindig ezt hiányoltam. És a közös munkánk során ezáltal egy olyan gondolkodásmódot sajátítottam el, ahol látom, hogy hova szeretnék eljutni, és ez nagyon sokat segít a fókusz megtartásában. Illetve amit még kiemelnék, az Andreának a támogató személyisége. Nagyon jó volt, hogy magam mögött tudhattam, és bármikor kérdezhettem tőle, és teljesen más szemlélettel segített rátekintenem az egész vállalkozásomra.

            Bertha-Becskei Zsuzsanna, angol nyelvi mentor

            Egy üzleti mentor, akinél a számok mellett nem törpül el az ember! Kis családi vállalkozásként nem illünk bele egyik skatulyába sem, Andrea azonban segített, hogy nálunk is “kijöjjön a matek”. Holisztikus szemlélete és az, hogy maximális felkészültséggel és nyitottsággal érkezett a megbeszélésre segített abban, hogy az első perctől a nehézségekre, elakadásokra fókuszálva tudjunk célokat megfogalmazni és elindulni azon az úton, amely a növekedést és az előrelépést jelentheti nekünk rövid- és hosszú távon is. Az azonnali megoldási javaslatok mellett olyan szemléletet adott át, amellyel a nehezebb időszakokban is megoldásközpontúan tudunk gondolkodni a jövőben, akár önállóan is.
            Szentkirályi-Varga Judit

            Öt hónapi szünetelés után Andrea addig rágta a fülem és bíztatott, hogy próbáljam meg az online tréninget, a személyes tréning helyett, míg lépésről lépésre felépítettem a tematikát és az egész kurzust. Egyfelől nagyon érdekes, ahogy vezeti a kezemet és segít szinte mindenben. Ezáltal működik valamiféle energiaáramlás, és egyszer csak elkezdtem bevonzani az embereket, és jönnek, jönnek. Most már a hatodik csoportot csináljuk és a túljelentkezés miatt már párhuzamosan két csoportot kellett indítanom.

            Vollner Judit beszédmester

            Andreával hosszabb ideig dolgoztunk együtt és bevallom őszintén az elején rengeteg olyan feladatot kaptam tőle, amit nagyon szívesen lepasszoltam volna másnak. Azonban a következetességének és szakmai tudásának köszönhetően elindult bennem a változás és azt vettem észre, hogy nagyon várom a közös munkát. Tagadhatatlanul neki köszönhetem azt, hogy az általam végzett mentorálási, tréneri munkámra megtanultam vállalkozói szemmel tekinteni és az ő hatására kezdetem el részletes, kidolgozott üzleti tervet készíteni. Ami a legmeglepőbb volt: élveztem! És ami még meglepőbb volt: a 2020-as évet pont úgy zártam, ahogy terveztem.
            A 2021-es évemet teljesen ebben a szemléletben készítettem el, kérdés sem volt! Köszönöm azt a szemléletet, amit megtanultam tőled és mind a mai napig alkalmazok. Nálam csak pozitív változásokat hozott a közös munka, ezért jó szívvel ajánlom Andreát mindenkinek, aki változtatni szeretne.

            Hegyi Éva Mónika, Mentor, hipnotizőr

            Ha még nem ismerjük egymást

            Perneczky Andrea

            Stratégiai tanácsadó és business mentor

            20 éves szakmai tapasztalattal, nemzetközi MBA és mérnöki diplomával és pszichológiai ismerettel a hátam mögött, már több mint 300 vállalkozás fejlődéséhez járultam hozzá. Sikerem titka, hogy harmóniát teremtek az üzleti dimenzió, a stratégiai gondolkodás és az emberi aspektusok között.

            Ezt a szemléletet 2 módszertanban egyesítettem. A Növekedés Potenciál rendszer az üzleti működés különböző területeit mutatja a következő növekedési szakaszhoz. A Transition Bridge módszer pedig abban támogatja a vezetőket, hogy a szükséges változásokat stabilan és tudatosan vigyék végig.

            Ezekre épülnek az egyéni tanácsadói és mentori folyamatok, a workshopok és programok.

            Küldetésem, hogy a cégvezetők és vállalkozók a lehető legrövidebb úton, önazonosan a következő szintre lendítsék vállalkozásukat, és megsokszorozzák eredményeiket – miközben virágzó, szabad életet teremtenek embertársaiknak is.